Nőiesség megélése
Az utóbbi időben sokat gondolkodom azon, mit jelent valójában megélni a nőiességünket.
Manapság rengeteg üzenet vesz körül bennünket arról, milyennek kellene lennünk nőként. Mit viseljünk. Hogyan mozogjunk. Hogyan beszéljünk. Hogyan legyünk egyszerre erősek és lágyak, függetlenek és gondoskodók. Néha pedig annyi elvárás vesz körül minket, hogy észre sem vesszük: már nem azt keressük, mi esik jól nekünk, hanem azt, hogyan lehetnénk még „elég nőiesek”.
Gyakran észrevétlenül elhisszük, hogy a nőiesség valami olyasmi, amit kívülről kell magunkra öltenünk. Pedig szerintem éppen fordítva van. A nőiesség nem akkor születik meg, amikor felveszünk egy ruhát. Hanem amikor kapcsolatba kerülünk önmagunkkal.
Ma sok nő egyszerre próbál helytállni mindenhol. Dolgozik. Építi a karrierjét. Önálló. Gondoskodik másokról. Sokszor olyan terheket is cipel, amelyekről senki sem tud. És mindeközben automatikusan hozzászokunk ahhoz, hogy mindig erősnek kell lennünk. Hiszen ezt várja el a világ. Legyünk határozottak. Talpraesettek. Függetlenek. Oldjunk meg mindent. Ezek önmagukban értékes tulajdonságok. Mégis van bennem egy kérdés.
Mi történik velünk, amikor közben elfelejtünk megpihenni a saját női minőségünkben?
Amikor már nem tudjuk, milyen érzés egyszerűen csak lenni. Nem teljesíteni. Nem bizonyítani. Nem megfelelni. Csak jelen lenni.
Sokáig azt hittem, hogy a gyengeség és a nőiesség összetartozik. Ma már inkább azt érzem, hogy a nőiességhez bátorság kell. Bátorság ahhoz, hogy ne kelljen mindig erősnek mutatnunk magunkat. Hogy kimondjuk, ha elfáradtunk. Hogy segítséget kérjünk. Hogy megengedjük magunknak a lassulást anélkül, hogy emiatt kevesebbnek éreznénk magunkat.
Talán ezért szeretem annyira a jógát. Mert amikor leülünk a matracra, néhány percre megszűnik a külvilág zaja. Nem kell semmit bizonyítani. Nem kell megfelelni. Csak figyelni. A légzésünkre. A testünkre. Arra, hogy hogyan vagyunk valójában. És sokszor éppen ezekben a csendes pillanatokban emlékezünk újra arra, kik vagyunk a mindennapi szerepeink mögött.
Szerintem a nőiesség nem valami, amit meg kell tanulnunk. És nem is valami, amit mások kedvéért kell megélnünk. Sokkal inkább egy belső állapot. Amikor jól vagyunk önmagunkkal. Amikor kapcsolódunk a testünkhöz, az érzéseinkhez. Ahhoz, amire valóban szükségünk van. Mert ebből a kapcsolódásból tud megszületni az a belső biztonság, amiben már nem kell szerepet játszanunk.
Ha jól érzem magam a saját bőrömben, ha nem valaki másnak szeretnék tetszeni, akkor abból a nőiességből valami elkezd kifelé áramlani. Nem kell bizonyítani. Nem kell megmutatni. Egyszerűen érezhető.
Ezért gondolom azt, hogy a nőiesség nem kívül kezdődik. Hanem belül. Abban a pillanatban, amikor újra meghalljuk önmagunkat. És lehet, hogy végül ez a legnőiesebb dolog, amit egy nő megengedhet magának. Mert amikor önazonosan élünk, a nőiességünket már nem kell megmutatni a világnak.
Egyszerűen csak jelen lesz.
